Lakaskeresesben vagyunk....

....mar kb.3 hete. Az igazat megvallva, nem is gondoltuk volna, hogy ilyen nehezen kapunk majd lakast. Eleg erdekesek ezek a nemetek, persze öket is meg lehet erteni, hogy nem szeretnek akarkinek kiadni a lakasukat, mindenesetre ehhez nem voltunk hozzaszokva, nalunk Erdelyben ez teljesen maskeppen müködött. Itt ha valaki kiadja a lakasat, az kikerdezi a berlö-jelöltet A-tol Z-ig, mit csinal, hol lakik, mivel foglalkozik, hol dolgozik, söt meg olyat is hallottam konkretan a nagynenemek (ahol most atmenetileg tanyazunk) szomszedja meselte, hogy mikor ö kiberelte a lakasat, akkor a tulaj meg a munkahelyen is erdeklödött utana, valoban ott dolgozik e es jo munkaerö e. Szoval vannak erdekes dolgok ezen a teren (is).
Mar jopar lakast megneztünk, elmenyekben mar nagyon gazdagok vagyunk. Voltak lakasok, amelyeket mi mondtunk vissza, mert nem felelt meg szamunkra, de voltak olyanok is, amelyet rögtön kivettünk volna, de sajnos nem mi kaptuk meg. Ez altalaban ugy folyik, hogy a tulaj megmutatja a lakast a jelentkezöknek, kikerdezi az adatait meg mindent, amire kivancsi, es majd ö dönt, kinek is adna ki szivesen a hazat. Ez persze erthetö is, egyreszt ha az ember belegondol a tulaj helyzetebe , akkor maga is megvalogatna a lakoit, masreszt itt a törveny inkabb a lako jogait vedi, azaz pld.ha a berlö szocialis segelyböl el, vagy ha a tulajnak nincs konkret oka, ami miatt kitehetne a lakot, akkor annak ellenere, hogy honapok ota nem kapja meg a bert, nem tudja kitenni a sajat lakasabol a lakokat.....hihetetlen, de igy van. Szoval ez az, ami miatt eleg nehezen talalunk lakast magunknak, hiszen hiaba mondjuk, hogy van penzünk, es elöre kifizetjük akar egy fel evre is a bert, hogy legyen a tulajnak is biztositeka, mikor meghalljak, hogy meg nem dolgozunk, hanem iskolaba jarunk, akkkor a legtöbben megköszönik az erdeklödest, elkerik e telefonszamot, azzal, hogy majd ök jelentkeznek....persze sose hivnak vissza. Nade nem adjuk fel, bar az idö rohamosan telik, jövö heten mar be kell jelentkezni az iskolaba, es addig meg sok a teendö, de remeljük, hogy mostmar hamarosan kialakulnak a dolgok....

Lakasunk meg nincs...

..de ilyen gyönyörü helyeken jartunk...

...ezeket is majdnem kiprobaltuk....

...de aztan megsem, talan majd legközelebb.

Mindketten kölcsön-bakkanccsal indultunk utnak, es Szabinak az elsö 5 percben mindket cipöjenek a talpa levalt, igy a tura vegere mar kilogott a zoknija a cipö talpan. Vicces latvany volt, ahogyan uj jart mint egy kacsa, persze szamara nem volt olyan mulatsagos, dehat muszaly volt valahogy lejönni a hegyröl. Masnapra persze volt izomlaz böven, de mindezek ellenere nagyon megerte...

Megerkeztünk....

. ..igaz, hogy meg csak az elsö fazisba, hiszen meg csak lakaskeresesben vagyunk, de az elsö lepes megtörtent. Tegnap erkeztünk es az elsö dolgunk az volt, hogy belemerültünk a frissen megjelent hirdetesekbe, kivalogattunk nehany szimpatikusabbat. Aztan delutan konzultalva nagybatyammal, aki azert jobban ismeri a környezö települeseket, illetve tapasztaltabb ezen a teren, szoval konzultalva vele elegge lecsökkent a listank. Fel is hivtunk nehanyat...hat meg kell hogy mondjam, az elsö telefon nem volt valami biztato, erdekesek ezek a nemetek. A hölgy a telefonban rögtön elkezdett kerdezösködni, termeszetesen a nemdohanyzas elsö kriterium volt, de azutan erdeklödött, hol dolgozunk es mit, es amint megtudta, hogy meg nem dolgozunk, megköszönte a telefont es elbucsuzott...pedig meg meg sem kerdezte honnan jöttünk....nade nem csüggedünk, tudtuk mi, hogy ez igy lesz. Ezutan azert jött meg egy kis sikerelmeny, hiszen ket talakozot is sikerült megbeszelni mara, termeszetesen ezek meg csak az elsök, nem szamitunk ra, hogy ezek lesznek a befutok, de azert kezdetnek nem rosz. Emellett ma jelenik meg a masik, sokkal nagyobb terjedelmü ujsag, amely szinte csak lakasokkal foglalkozik, ugyhogy ma abba is belemerülünk. A tegnap este lejött a nagynenemek szomszedja egy kicsit beszelgetni, es ö meselte, hogy amikor ök annak idejen lakast kerestek, akkor tölük is kikerdeztek, mit es hol dolgoznak, de ez meg semmi, ezek utan felhivtak a munkaadojat, es öt is kikerdeztek, jo munkaerö e, megbizhato e, stb. ..hat igaz ami igaz, mi ehhez nem vagyunk hozzaszokva, nalunk nem valogatjak meg ennyire a berlöket, fizessen rendszeresen, ha nem, kiteszik, de teljesen mindegy, hogy ki honnan jön es eppen mivel foglalkozik. Na de nem csüggedünk, csak megtalal minket az a lakas, amelyik nekünk lett szanva.....

Első bejegyzés-avagy pár szó rólunk

A párom, Szabi és én több mint 10 éve ismerjük egymást még a középiskolás éveinkből, és lassan 9 éve alkotunk egy párt. Azóta sokminden történt, egyetemi éveinket különböző városokban töltöttük nem kis távolságra egymástól, kapcsolatunk mégis működött és túlélte a távolságot. Hullámvölgyek ide vagy oda, ma már hála Istennek együtt lakunk, élvezzük a hosszú külön töltött évek után megérdemelt közös reggeleket és igyekszünk egymás napjait színesebbé tenni.
Azonban a közeljövőben nagyobb változások előtt állunk. Ez a blog erről fog szólni. Már egy ideje kacérkodunk a gondolattal, hogy szeretnénk valami újat kipróbálni, valami másat, többet látni a világból, hiszen annak ellenére, hogy nincs itt rossz dolgunk, sajnos Romániában a lehetőségek igencsak korlátozottak. A körülmények az idén alakultak úgy, hogy eldöntöttük: elköltözünk külföldre. Úticél: Németország. Azért ez, mert nekem elég sok rokonom él ott, gyakran jártunk már arra (és tetszett), még ezen a kontinensen van és nem mellesleg egy civilizált, tiszta ország. Tudjuk mi, hogy ott sincs kolbászból  a kerítés, ott is keményen dolgozni kell és ráadásul mint külföldi egy hatalmas hátránnyal indulunk, mégis úgy döntöttünk, kipróbáljuk, hogyan boldogulunk idegen földön. Sokan kérdezik, hogy van e már munkánk, legalább egyikőnknek, esetleg lakásunk, és furcsán néznek rám, mikor azt mondom, hogy nem, még egyik sincs. Úgy tűnik kivülállóként, hogy csak megyünk bele a vakvilágba, de annak ellenére, hogy pontosan mi sem tudjuk mi vár ránk, mégis ennek az egész történetnek azért van alapja, régóta tervezgetünk, informálódunk, tanulunk és gyűjtögetünk a nagy útra. Reméljük lesz eredménye.
Annak ellenére, hogy igyekszünk mi erősnek látszani, ez egy nagyon nehéz döntés volt számunkra, hiszen nem könnyű itthon hagyni drága szüleinket, testvéreket, barátokat, és természetesen, így közeledve az indulás dátumához bennünk is vannak és egyre inkább tudatosulnak a kételyeink, de hisszük, hogy van Valaki odafent, aki vigyáz majd az utunkra  és tudjuk, ha most nem próbáljuk meg, mindig bánni fogjuk. Csak reménykedem benne, hogy szeretteink ezt megértik, hiszen talán valamikor  az ö fejükben is megforult ez a lepes....